Interjú a Mosolygó Kórház könyvelőjével
Hercsik Attila, a Mosolygó Kórház Alapítvány könyvelője
K : Miért lettél könyvelő ?
V : Szociológusként és Közgazdászként végeztem, és igazság szerint az egyetemen utáltam a pénzügyi tárgyakat. Fő tárgyaim társadalmi tudományok voltak. Alapvetően az érdekelt, hogyan kellene egy közösségnek megfelelően működnie. Sokféle elméletről tanultam és az elmúlt 16 évben saját tapasztalatokat is szereztem. Sajnos olyan következtetésre jutottam, hogy a társadalmi tudományokon keresztül – akármilyen fontosnak is tartom őket – nem lehet egy közösséget jobbá tenni. Az egyik legfontosabb tapasztalatom az életben az, hogy a nemes szándékú ötletek megvalósításához is elsődlegesen pénzre van szükség. Jó példa erre Mozart vagy Kierkegaard élete, akárcsak sok más híressé vált tehetségé. Emiatt gondolom úgy, hogy a pénzügyek tisztázása igen fontos.
K : Mi motivál téged a Mosolygó Kórház Alapítvány könyvelőjeként?
V : Az egyetemen a diplomamunkámat ’Az Oktatás és a Non-profit szektor’ témában írtam. Mikor már nem akartam szociológus lenni, de fontos volt számomra, hogy munkám hasznos legyen – és ezt megtaláltam a könyvelésben. Elsőre ez furcsának tűnhet, ugyanakkor én úgy tekintek a könyvelésre, mint folyamatra, melynek során a káoszból rendet teremtünk és egy fontos oldalát mutatjuk be a gazdasági létnek. Megtanultam, hogy még a legnemesebb szándékú szociális tevékenységhez is pénzre van szükség és nagyon fontos, hogy ezt az oldalt tisztán és átláthatóan tartsuk.
K : Szerinted, hogyan kellene működnie a könyvelésnek egy profi alapítványnál?
V : Nagyon fontos, hogy naprakészek legyünk,részint azon emberek miatt, akik méltónak találják Alapítványunkat a támogatásra, valamint az adóhatóság miatt is. Elengedhetetlen, hogy az alapítvány ügyei tiszták, az adóhatóság által megkérdőjelezhetetlenek legyenek. Továbbá fontos az alapítványon belüli akadálymentes információáramlás a tagok között.
K : Igaz, hogy a Mosolygó Kórház egy pénzügyileg átlátható alapítvány? Ha például én adományozok 1000 forintot az alapítvány részére, honnan fogom tudni, hogy mi lett a pénzemmel és milyen százalékban jutott el a beteg gyerekekhez ?
V : Véleményem szerint Alapítványunk teljesen átlátható pénzügyileg. Ezt egyrészt a weboldalunk biztosítja, másrészt az éves Price Waterhouse által végzett átvizsgálás, továbbá jómagam is ezen dolgozom. Bármely gazdasági szereplőnek megvannak a saját költségei, ugyanakkor fontos megemlítenem, hogy ha egy adomány magánszemélytől és a tagságon keresztül érkezik, annak 100 százaláka a művészeti programot támogatja.
K : Mivel töltöd a szabadidődet?
V : A szabadidőmben dolgozom – ugyanis fő időtöltésem a négy gyermekem és egyetlen feleségem.
