K.: Egyetlen kérdést szeretnénk feltenni: a legfontosabbat. Miért jelentkezett a tagjaink körébe? Ön miért lett a Mosolygó Kórház Alapítvány tagja?
V.: Levelüket elolvasva, és honlapjukat is átnézve, jelentkeztem Mosolygó Kórház Alapítvány tagjai közé.
Sajnos csak szerény összeggel áll módomban támogatni az
alapítványt, mivel már bőven 10 feletti számú alapítvány keres meg
rendszeresen leveleivel. A nemes célok támogatásának soha nem
tudok ellenállni, ezért szerény lehetőségeimhez képest igyekszem
támogatni azokat az alapítványokat, melyek megkeresnek.
Pontosabban az alapítványok által kitűzött cél megvalósítását
szeretném adományaimmal rendszeresen támogatni.
Tudom, hogy elszámolással nem tartozom Önök felé, de ha tehetném, szívesen támogatnám nagyobb összeggel is nemes céljukat, de nem szeretném a többi alapítványt sem "cserben
hagyni", hiszen nehéz lenne rangsorolni az Önök és a többi alapítvány
által képviselt célokat. Illetve úgy gondolom, hogy nem is nehéz,
hanem lehetetlen.
Őszintén tisztelem Önöket azért, hogy ilyen nemes
célokért összefognak, és összefogják az országban a hasonló
gondolkodású embereket.
Kívánom Önöknek, hogy kitűzött céljaikat sikeresen megvalósítsák, és
sikerüljön elegendő számú támogatót toborozni a beteg gyermekek
kórházi napjainak derűsebbé tételére! :-) |
|